Rólunk, avagy a Kék Elefánt sztori!

Rólunk, avagy a Kék Elefánt sztori! 🙂

Nagyon nem akarnánk halálra untatni Benneteket (általában uncsi szokott lenni ez a rész, igyekszünk ezt valahogy áthidalni), de fontosnak tartottuk, hogy bemutatkozzunk kicsit, kik vagyunk és hogyan jutottunk el odáig, hogy megnyissuk a minőségből soha nem engedő, kedves kis Kék Elefánt kávézót!

Én Jarjabka Zoli vagyok, a Kék Elefánt kávézó tulajdonosa, és a kávézó egyik baristája is egyben.

Energetikai mérnökként végeztem Pakson és soha az életemben nem tudtam volna elképzelni, hogy valaha is vendéglátással fogok foglalkozni (soha ne mond, hogy soha, nemde? 🙂 ). Az első munkahelyem Szegeden volt (a második is…..és ez nem más, mint a Kék Elefánt 🙂 ), egy hatalmas energiaszolgáltató cégnél voltam kiemelt ügyfél menedzser.

Rengeteget utaztam és rosszabbnál rosszabb kávékat volt “szerencsém” inni, de aztán megtörtént a csoda és az egyik ilyen utazásom során valahol (nem emlékszem pontosan, de szerintem Kaposváron) ittam egy kifejezetten jó kávét, ami valószínűleg mai szemmel nem is volt olyan jó 🙂 , de akkor az adott egy akkora lökést, hogy elindított a pályán, bár akkor még nem is gondoltam, hogy elindultam a pályán. 🙂

Elkezdtem utánaolvasni, képzésekre járni, feleségem javaslatára (az ő támogatása azóta is töretlen, amiért nagyon hálás vagyok) voltam versenyezni is a Hario V60 nevezetű kávékészítő eszközzel az egyik Kávé Napján (már a felkészülés során rengeteget tanultam a kávéról. Vicces volt, amikor felsorolták a versenyzőkről, hogy melyik kávézótól, esetleg pörkölőtől érkeztek…..kivétel én, mert akkor még az energia szolgáltatónál dolgoztam…mégis sikerült az elődöntőbe jutnom, ami nyilván tovább erősítette bennem a hitet, hogy nekem egyszer ezzel kell foglalkoznom) elvégeztem egy barista tanfolyamot is amit egy igazán újhullámos kávézó szervezett, de ezt akkor még mind-mind csak hobbi jelleggel.

Ezután jött egy lehetőség, ami után úgy döntöttem, hogy nekilátok a saját hobbimból megélni. Nem mondhatnám, hogy a feleségem kivételével ezt nagyon sokan támogatták volna, de ez csak még több erőt adott, még több munkát tettem/tettünk bele abba, hogy megcsináljuk a Kék Elefánt kávézót.

Nyilván elmehettem volna dolgozni más, a végzettségemnek és szakmai tapasztalatomnak megfelelő céghez is, ahogyan azt sokan javasolták egyébként és akkor így örökre félredobhattam volna az álmom megvalósítását, de a vágyam sokkal hatalmasabb volt ennél.

A Vágy, hogy nagyszerű kávékat készítsünk nagyszerű embereknek.

A Vágy elérte, hogy kemény munkával formába öntsük álmunkat, és létrehozzuk a mi kis családi vállalkozásunkat, újhullámos kávézónkat, a Kék Elefántot. 🙂

És ehhez szerencsére megtaláltuk csapatunkat is, akikre nagyon büszkék vagyunk. A képen éppen Ádámmal, egy unalmasnak korántsem nevezhető fotózás közben. 🙂

Azóta is rengeteget tanulunk, versenyekre járunk, fejlesztjük magunkat, mert a célunk, hogy a jó hangulat mellett a lehető legjobb minőségben elkészített kávékat tudjuk elkészíteni vendégeinknek, Nektek.

Amire büszkék vagyunk, hogy nagyjából másfél évvel a nyitás után (apropó….említettem már, hogy 2016. március 7-én nyitottunk meg?) elértük, hogy a Kávékorzó független kávémagazin által szervezett versenyen a 2017-es év 10 legkedveltebb kávézója közé kerültünk!

Most itt tartunk, de ígérjük, soha nem állunk le, és továbbra is azon foglalatoskodunk majd, hogy igazi kávéélményt nyújtsunk Nektek! 🙂

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás